MAGAMRÓL

A nevem Haas György. Foglalkozásom: sétálóember.

A NAGYVÁROSI SERPA. ÍGY EMLEGETNEK

Serpa, mert tehervivőként kísérlek egy expedícióban. Egy expedícióban, amiben nem a Himaláját, hanem magadat fedezed fel. Magadat, vagyis egy olyan részedet, ami valamiért takarásban van. Takarásban van, ezért nem tudod, hol keresd az elakadásod okát, nem tudod melyik gombot kellene magadon megnyomni.

Akik két-három órát sétálnak velem (vagyis én velük), azt mondják, leraktak valamit a csomagból, és megnyomódott bennük a keresett gomb. Úgy érzed, hogy jó helyen jársz? Vagy hogy lehet? – Ha nem akarsz tovább nézelődni a honlapon, hanem máris sétálnál egyet, vagy egyeztetnél a hogyanról, kattints a gombra.

év

kilométer

sétáló

lépés

JOBB, HA SÉTA KÖZBEN ELTÉVEDSZ, MINTHA EL SEM INDULTÁL VOLNA”.
JAMES GROVER THURBER

Tizennégy éves koromtól kezdve az emberek el akarják mondani nekem azt, amit másoknak nem tudnak.

Először zavarba jöttem ettől. Nem értettem, mit vagy kit látnak belém? Néha hárítottam ezt, néha elfogadtam, de hozzánőni csak negyvenkét évvel később tudtam. Addig voltam könyv- és lapkiadó, terapeuta, közösségszervező, szervezetfejlesztő, szüléskísérő, mentálhigiénés szakember, és számtalan modellkísérlet elindítója.

Éltem kapcsolatokban és egyedül, voltam házas és elvált, megéltem az apaságot, a nevelőapaságot, a nagyapaságot, és azt, hogy sokan apjuknak tekintenek azok közül is, akiknek nem vagyok vér szerinti apjuk. Sokára ismertem csak fel az „atya”, az immanens (bennerejlő) papi hivatás tükröződését mindebben, és azt, hogy ami bennem van, nem kötődik tételes valláshoz, de olykor erősebb annál.

akik már sétáltak velem

Egy ötezer darabos puzzle feküdt előttünk a séta elején, szépen, benne a keretben, de nem álltak össze a darabok. A 3 és 3/4 óra alatt összetoltuk a darabokat és kiderült, hogy a puzzle egy hiányjelet ábrázol. Tudjuk már minek a hiánya és talán Gyuri segítségével fel is oldom ezt a hiányállapotot, ami végre megtörheti a gonosz varázslatot. Ő az az ember, akit érdekel, bármit is mondok; nem megold, hanem gondolatokat fűzni késztet, és a világ legtermészetesebb módján állnak össze a megoldatlan problémák egy megoldandóvá, amivel már lehet dolgozni. Évek pszichoterápiája sem hasonlítható össze egy ilyen sétával és a Serpával! ♥ Köszönöm!

Miklós Éva

Nem ismertük egymást, mégis egyre ismerősebbé váltál. Úgy értettél meg és akkor, ahogy vagyok éppen most. Nem volt úti célom. (megjegyzem, direkt) csak elindultam veled. Egy téma és a mögötte, körötte felmerülő ezernyi másik vitt magával. Nem csak fizikai értelemben vett séta volt, érzelmi, értelmi is egyben. Köszönöm azt, hogy meghallgattál, mert senkitől nem kérhettem ilyet, köszönöm az elismerést, köszönöm az élményeket. Amit még pluszban kaptam, a körülöttünk zajló életre való rácsodálkozást, az udvarban a kutyát, aki szemével tanult meg az emberrel beszélni, a növények nyári ruháját, a babakocsit toló hölgy kedves mosolyát, amikor megköszönte, hogy félreálltunk az útból. A katarzis sem maradt el, a Földanya szobornál, legmélyebb vágyam tükröződött vissza abból ahogy az alkotást értelmeztem. Sorolhatnám és magamban még sokáig sorolni fogom... Köszönöm..

Albitz Anita

A kiváló dúlák, bábák legnagyobb erényével rendelkezel: arról a szintről segíted tovább az embert, amin éppen van – se nem nyomod, se nem húzod. Támogatod. Elfogadóan és hatékonyan.

Pusztay Barbara

Olyan volt, mintha egy mozaik darabjait keresnénk. Aztán már nem kerestük, hanem maguktól kéredzkedtek a többi közé. Végül az egész összeállt. Köszönöm.

Halász Andrea

Amikor megkérdezték, mit viszek haza a sétából, alig tudtam összegereblyézni valamit. Utána napokig jutottak eszembe újabb és újabb részletek, a részletek mögül meg új felismerések. Azóta is sétálunk. Nem hittem volna, higy ez ilyen.

Pálos Kata

Nem tudom, hogy csinálod. Olyan egyszerű az egész, és egyszer csak mégis ott vagyunk a mélyén. Szeretném ellesni, hogyan csinálod. Lehet ezt tanulni, Gyuri?

László Gábor

Vérprofi vagy. Azt is kimondod, amit magamnak se mertem bevallani. De valahogy olyan természetesen, hogy elhiszem, nincs is miért szégyellnem.

Gara József

Sokáig latolgattam, amíg rászánta m magam, hogy jelentkezzek a sétára. Talán az a belső készülődés is hozzátett ahhoz, hogy ennyire nagy utat tettünk meg három óra alatt. Három óra! Mintha hónapok, évek teltek volna el. Nem tudom, hogy csinálod ezt, csak azt, hogy hálás vagyok. Neked azért, ahogy velem tudtál lenni, magamnak azért, hogy túlléptek a tétovázásomon és jelentkeztem a sétára. Köszönöm

Bodrogi Klári

Nem tudom, kaptam-e valaha ennyi és ilyen figyelmet. Ha csak ennyi lett volna, már megérte. “Csak.” Nem tudom, van-e fontosabb ennél.

Lengyel Károly

Egy év távlatából tudom csak igazán felmérni, mennyit segített a séta. Akkor csak annyit éreztem, hogy a végére könnyebb lettem. Mintha serpaként tényleg átvetted volna a teher nagy részét. De ma már azt is látom, hogy elindultam egy olyan ösvényen, amit nem is láttam addig. Azóta jókora utat tettem meg. Hálásan köszönöm.

Bence Boglárka

Amikor újra meg újra elmondod a saját szavaiddal, hogy mit hallottál, olyan, mintha jobban látnám magam. Nem tudom, hogy lehet, hogy jobban látsz engem, mint én saját magamat, de köszönöm, hogy kölcsön adtad a szemedet. Semmihez se hasonlítható élmény.

Tamás Hajnalka

Fontos volt, hogy egy férfival oszthattam meg, amit átéltem, és te nyitott voltál rá, hogy segíts rápillantanom a másik oldalra a saját megélése idén keresztül.

Révész Renáta

Egy ötezer darabos puzzle feküdt előttünk a séta elején, szépen, benne a keretben, de nem álltak össze a darabok. Három és háromnegyedóra alatt összetoltuk a darabokat és kiderült, hogy a puzzle egy hiányjelet ábrázol. Tudjuk már minek a hiánya és talán Gyuri segítségével fel is oldom ezt a hiányállapotot, ami végre megtörheti a gonosz varázslatot. Ő az az ember, akit érdekel, bármit is mondok; nem megold, hanem gondolatokat fűzni késztet, és a világ legtermészetesebb módján állnak össze a megoldatlan problémák egy megoldandóvá, amivel már lehet dolgozni. Évek pszichoterápiája sem hasonlítható össze egy ilyen sétával. Köszönöm!

Miklós Éva

A serpa erősségei

Hogyan segítelek, hogy megtaláld a kiutat, ha egy ideje bármerre indulsz, mindig ugyanoda érkezel vissza?

Olyan egyszerűnek tűnik. Amit adok, nem több, mint a teljes és osztatlan figyelmem. Valódi érdeklődés. Onnantól, hogy találkozunk és elindulunk, egy tiszta lapra íródnak a szavaid. Őszinte érdeklődéssel hallgatom, hogy miben vagy és hogyan, honnan hová tartasz, mi a te történeted. Amikor pedig igazi figyelmet kapsz egy másik embertől, s szinte tapinthatóan érzed, hogy tényleg fontos a számára, amit mondasz – a történeted, kiútkereső elakadásod, csínytevéseid, az amit szégyellsz, és az amire büszke vagy –, akkor egyszerre valami más erőtérbe kerülsz, mint amit megszoktál. Másként pillantasz magadra. Megváltozik a dolgok súlya. Szemedbe ötlenek olyan részletek, amiket eddig félresöpörtél, mert jelentéktelennek tartottad őket. Fontosabbá válsz te magad.

Amikor az időmet megvásárolod, a figyelmemet vásárolod meg. Amikor megkapod a figyelmemet, változni kezd a saját figyelmed, amivel önmagad felé fordulsz. Ha másként figyelsz magadra, más lesz a súlya minden kimondott szónak vagy tettnek. A gondolataid új irányt találnak, egészen addig, amíg eltalálsz a saját válaszaidhoz a saját kérdéseidre. És én megköszönöm, hogy kísérhettelek.

  • Meghallgatlak
  • Hallgatom, amit nem a szavaiddal mondasz
  • Figyelem, milyen érzések ébrednek bennem
  • Látlak. És másként pillantasz magadra
Éveken át feküdtem a pszichoanalitikus díványon, tanultam és alkalmaztam a tranzakcióanalízist, családállítást, többféle csoporttechnikát.