SÉTÁLJ VELEM!

NEM TE HOZOD A TÉMÁT. A TÉMA HOZ TÉGED.

a nagyvárosi serpa

SÉTÁLTAM

„Sétáltam Gyurival. Nem mondom, hogy végignevettem az utat, de átvette a hátizsákomat, és jó városi serpához méltóan vitte egy darabon.” 

SÁNDORNÉ KÓSA BRIGITTA

MITŐL MŰKÖDIK?

Attól, hogy valóban érdekel, mi hozott hozzám, és nincsenek bennem se elvárások, se bármilyen ítélkezés. Ki vagy te, mi a történeted, miben akadtál el, melyek azok a megoldásaid, amik működtek, s melyek, amik nem, mit gondolsz, miért működött az egyik, s miért nem a másik, ilyesmiről beszélünk, és miközben beszélsz, és egyre jobban látlak, te pedig egy idő után azt mondod, hogy nem szoktak látni így.

Ettől aztán történik valami, egyszercsak te is elkezded látni önmagadat úgy, ahogy eddig nem láttad. Te csodálkozol, én örülök, azután megkérdezem, mit viszel haza, te pedig mesélni kezdesz, és akkor már mindketten tudjuk, hogy megérkeztünk valahová, amiről az út elején egyikünk se tudta, hogy mi az, és hol található. 

No jó, igen, van azért nálam egy láthatatlan szerszámostáska is, amiből előhúzom azt, amire szükség van, ha úgy alakul. A nyolcvanas évek eleje óta gyűlnek benne az eszközök, hosszú történet, minek fárasztanálak vele.

A MÚLTAMBAN JÁRTUNK

„Miért jó sétálni veled? Mert nem érzem, hogy terápia lenne – nem is az. Nem érzem, hogy meg kell oldani valamit, így könnyebb rátalálni az irányra. Lépkedünk a Vérmezőn és a Várban – és lépésenként összeállt egy kép. Szóban és fizikailag is a múltamban jártunk – azt hiszem, így könnyebben jöttek és kapcsolódtak az emlékek.”

CSOMBOK GABI 

KIK SÉTÁLNAK VELEM?

Egyedülállók és házasságban vagy párkapcsolatban élők, férfiak és kétszer annyi nő tizenhattól hetvenkét évesig. Nem a státusz a közös nevező közöttük, hanem az elszántság és a nyitottság. Elszántság a probléma megoldására, és nyitottság a megoldás befogadására. A témák skálája ugyanilyen széles. Az elmagányosodástól a kilátástalanság érzésén át a párkapcsolati problémákig, az életközép krízistől különböző szorongásokon, kirkesztettség érzésen, fel nem dolgozott gyászon, abúzuson át a kudarcra ítéltség érzéséig. Sokan érkeznek a „nem vagyok fontos, „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok szerethető”, „én vagyok a hibás, én rontottam el” negatív mantráival, vagy egyszerűen csak azzal, hogy nem találják a helyüket, nem jól érzik magukat a bőrükben, a világban. Ismerős valamelyik ezek közül?

FELSZABADÍTÓ VOLT

„A legmélyebben érintő, felszabadító beszélgetéseim mindig vele voltak. Annak ellenére, hogy legjobb barátomként szeretem, a Gyurival való együttlét általában terápiás volt számomra. Legutóbb, mikor épp biciklin tartottam valahová, ömlöttek a könnyeim a vele való beszélgetés közben. Talán húsz perc ha lehetett. Mégis annyira formáló volt, annyira erős és boldogító, mint egy több napos csoportterápia a múltamból.”

CSERMÉNYI CSILLA VIRÁG FLO

HOGYAN TOVÁBB?

Hogy érzed most? Van benned még egy kis bizonytalanság? Jó lenne egyet beszélnünk telefonon, mielőtt rábólintasz magadban a sétára, vagy ennyi elég volt a döntéshez? Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor lehet, hogy nem állsz távol attól, hogy átlépd a küszöböt. Szeretnéd, hogy alacsonyabbra állítsuk? Mit szólnál egy előzetes telefonos konzultációhoz? Ez nem kerül pénzbe és nem kötelez semmire. Ha kitöltöd a regisztrációs űrlapot, azzal annyit üzensz, hogy beszéljünk telefonon, aztán meglátod, hogy van-e kedved a személyes folytatásra.

5000 darabos puzzle

„Egy ötezer darabos puzzle feküdt előttünk a séta elején, szépen, benne a keretben, de nem álltak össze a darabok. Három és háromnegyed óra alatt összetoltuk a darabokat és kiderült, hogy a puzzle egy hiányjelet ábrázol. Tudjuk már minek a hiánya, és Gyuri segítségéveltalán fel is oldom ezt a hiányállapotot. Ő az az ember, akit érdekel, bármit is mondok; nem megold, hanem gondolatokat fűzni késztet, és a világ legtermészetesebb módján állnak össze a megoldatlan problémák egy megoldandóvá, amivel már lehet dolgozni.” 

MIHÁLY ÉVA

LÉPÉS A SÉTA FELÉ

A séta előtti kapcsolatfelvételt ennek az űrlapnak a kitöltésével kezdeményezheted. Ahogy jeleztem, telefonos visszahívást kérhetsz előtte. A telefonbeszélgetés díjtalan. Ha a séta előjegyzése mellett döntesz, egyeztetjük a helyszínt és az időpontot.

Kérlek, tölsd ki ezt a mezőt is. Köszönöm!
Kérlek, tölsd ki ezt a mezőt is. Köszönöm!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérlek, tölsd ki ezt a mezőt is. Köszönöm!
Kérlek, tölsd ki ezt a mezőt is. Köszönöm!

Megismertem és a ELKÜLD gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatot, és hozzájárulok, hogy az itt megadott email címemre a témával kapcsolatos leveleket küldjenek.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Számlázási adatok a sétáló coaching megrendeléséhez.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

akik már sétáltak velem

Nem ismertük egymást, mégis egyre ismerősebbé váltál. Úgy értettél meg és akkor, ahogy vagyok éppen most. Nem volt úti célom. (megjegyzem, direkt) csak elindultam veled. Egy téma és a mögötte, körötte felmerülő ezernyi másik vitt magával. Nem csak fizikai értelemben vett séta volt, érzelmi, értelmi is egyben. Köszönöm azt, hogy meghallgattál, mert senkitől nem kérhettem ilyet, köszönöm az elismerést, köszönöm az élményeket. Amit még pluszban kaptam, a körülöttünk zajló életre való rácsodálkozást, az udvarban a kutyát, aki szemével tanult meg az emberrel beszélni, a növények nyári ruháját, a babakocsit toló hölgy kedves mosolyát, amikor megköszönte, hogy félreálltunk az útból. A katarzis sem maradt el, a Földanya szobornál, legmélyebb vágyam tükröződött vissza abból ahogy az alkotást értelmeztem. Sorolhatnám és magamban még sokáig sorolni fogom... Köszönöm..

Albitz Anita

A kiváló dúlák, bábák legnagyobb erényével rendelkezel: arról a szintről segíted tovább az embert, amin éppen van – se nem nyomod, se nem húzod. Támogatod. Elfogadóan és hatékonyan.

Pusztay Barbara

Olyan volt, mintha egy mozaik darabjait keresnénk. Aztán már nem kerestük, hanem maguktól kéredzkedtek a többi közé. Végül az egész összeállt. Köszönöm.

Halász Andrea

Amikor megkérdezték, mit viszek haza a sétából, alig tudtam összegereblyézni valamit. Utána napokig jutottak eszembe újabb és újabb részletek, a részletek mögül meg új felismerések. Azóta is sétálunk. Nem hittem volna, higy ez ilyen.

Pálos Kata

Nem tudom, hogy csinálod. Olyan egyszerű az egész, és egyszer csak mégis ott vagyunk a mélyén. Szeretném ellesni, hogyan csinálod. Lehet ezt tanulni, Gyuri?

László Gábor

Egy ötezer darabos puzzle feküdt előttünk a séta elején, szépen, benne a keretben, de nem álltak össze a darabok. A 3 és 3/4 óra alatt összetoltuk a darabokat és kiderült, hogy a puzzle egy hiányjelet ábrázol. Tudjuk már minek a hiánya és talán Gyuri segítségével fel is oldom ezt a hiányállapotot, ami végre megtörheti a gonosz varázslatot. Ő az az ember, akit érdekel, bármit is mondok; nem megold, hanem gondolatokat fűzni késztet, és a világ legtermészetesebb módján állnak össze a megoldatlan problémák egy megoldandóvá, amivel már lehet dolgozni. Évek pszichoterápiája sem hasonlítható össze egy ilyen sétával és a Serpával! ♥ Köszönöm!

Miklós Éva

Vérprofi vagy. Azt is kimondod, amit magamnak se mertem bevallani. De valahogy olyan természetesen, hogy elhiszem, nincs is miért szégyellnem.

Gara József

Sokáig latolgattam, amíg rászánta m magam, hogy jelentkezzek a sétára. Talán az a belső készülődés is hozzátett ahhoz, hogy ennyire nagy utat tettünk meg három óra alatt. Három óra! Mintha hónapok, évek teltek volna el. Nem tudom, hogy csinálod ezt, csak azt, hogy hálás vagyok. Neked azért, ahogy velem tudtál lenni, magamnak azért, hogy túlléptek a tétovázásomon és jelentkeztem a sétára. Köszönöm

Bodrogi Klári

Nem tudom, kaptam-e valaha ennyi és ilyen figyelmet. Ha csak ennyi lett volna, már megérte. „Csak.” Nem tudom, van-e fontosabb ennél.

Lengyel Károly

Egy év távlatából tudom csak igazán felmérni, mennyit segített a séta. Akkor csak annyit éreztem, hogy a végére könnyebb lettem. Mintha serpaként tényleg átvetted volna a teher nagy részét. De ma már azt is látom, hogy elindultam egy olyan ösvényen, amit nem is láttam addig. Azóta jókora utat tettem meg. Hálásan köszönöm.

Bence Boglárka

Amikor újra meg újra elmondod a saját szavaiddal, hogy mit hallottál, olyan, mintha jobban látnám magam. Nem tudom, hogy lehet, hogy jobban látsz engem, mint én saját magamat, de köszönöm, hogy kölcsön adtad a szemedet. Semmihez se hasonlítható élmény.

Tamás Hajnalka

Fontos volt, hogy egy férfival oszthattam meg, amit átéltem, és te nyitott voltál rá, hogy segíts rápillantanom a másik oldalra a saját megélése idén keresztül.

Révész Renáta

Egy ötezer darabos puzzle feküdt előttünk a séta elején, szépen, benne a keretben, de nem álltak össze a darabok. Három és háromnegyedóra alatt összetoltuk a darabokat és kiderült, hogy a puzzle egy hiányjelet ábrázol. Tudjuk már minek a hiánya és talán Gyuri segítségével fel is oldom ezt a hiányállapotot, ami végre megtörheti a gonosz varázslatot. Ő az az ember, akit érdekel, bármit is mondok; nem megold, hanem gondolatokat fűzni késztet, és a világ legtermészetesebb módján állnak össze a megoldatlan problémák egy megoldandóvá, amivel már lehet dolgozni. Évek pszichoterápiája sem hasonlítható össze egy ilyen sétával. Köszönöm!

Miklós Éva