„Egy kedves ismerősömtől hallottam felőled. Szeretnék tovább lépni, tisztábban látni, gondolkodni a mostani borzalmas élethelyzetemről. Lehetséges sétálni veled?” – írja valaki.
Gyakran kapok hasonlókat. Persze ahhoz, hogy sétálni támadjon kedved, nem szükséges feltétlenül mindent összekuszálnod az életedben. 
🙂 Érdemes fontolóra venned a sétát akkor is, ha úgy érzed, hogy olyan helyzetbe kerültél, amiből nem találod a kiutat, pedig sejted/reméled, hogy kell lennie valahol. Ha olyan történeteid vannak, amikről úgy gondolod, hogy csak úgy megtörténnek veled, de te nem tehetsz róla, s mégis feltűnik, hogy más és más partnerekkel vagy közösségekkel rendre olyan helyzetbe kerülsz, amelyben újból és újból ugyanazt a nem kívánt szerepet kell lejátszanod, érdemes rápillantanod, hogy akarva-akaratlanul hogyan működsz közre abban, hogy az ismert forgatókönyv újra ismétli önmagát, s megint oda lyukadsz ki, ahová a legkevésbé vágysz (hiszed te). De jöhetsz azért is, hogy bebizonyítsd: te valóban semmiről se tehetsz, ezek itt az én spekulatív feltevéseim, amiknek a valósághoz a te esetedben abszolút semmi közük, igenis a világ gonosz, meg a többi ember is, és a sétálás se ér egy fabatkát se, és különben is. – Gyere, beszéljük meg.
Különösen megérintő, amikor úgy érkezel, hogy fogalmad sincs, mi szél fútt erre. Együtt kutakodni, hogy honnan is fúj az a szél a lelkedben, ami épp hozzám sodor, izgalmas kaland: rátalálni a viharra a látszólagos szélcsend mögött, a viharra, amire ránézni se mertél, nemhogy beszélni róla. Biztonságosabb, ha veled van egy viharedzett serpa, aki azért van ott, hogy megtartson, amikor attól félsz, hogy elragad a cunami. Szóval olyan témát hozzál, amilyet szeretnél. – Közben vess egy pillantást erre a mondatra:
Nem te hozod a témát. A téma hoz téged.
