voicepost

Elég, ha értem?

2021. február 09.

Segítene, ha értenéd, mi történik benned? – tettem fel a kérdést január végi posztomban.

Naná, írta valaki és többen helyeseltek, mások nemmel válaszoltak. Az én válaszom mindkettőt tartalmazza: igen is, meg nem is. Erről beszélek kicsit bővebben a mai hangüzenetemben.

A megcsalatás sokkja

2021. január 29.

Nem akarod elhinni: viszonyuk van. Több mint két éve.

Hogy éled meg és mit teszel?

Amikor hiába vársz

2021. január 24.

Nem jön. Pedig megígérte. Milyen filmet nézel ilyenkor?

Mikor érzed, hogy szabad vagy?

2021. január 20.

Mikor érzed, hogy szabad vagy? – tettem fel a kérdést három nappal ezelőtt az erre járóknak, meg persze önmagamnak is. Másnap hiába vártátok a megszokott hangjegyzetet: annyira szabadnak éreztem magam, hogy rögvest két nap szabadságra mentem. Hogy ne unatkozzatok, a voicepost helyett szavazásra kértem hallgatóimat/nézőimet (hogy ki melyik a kettő közül, az a voksot is meghatározta) és azt ígértem, hogy ma érkezik a soron következő fülbevaló. Így is lett – ebben a posztban a szavazás eredményét is ismertetem, és a szabadság általam történő megéléséről is megosztom, amit most a legfontosabbnak érzek.

Nem érek rám

2021. január 16.

A tegnapi szöveges posztra ezt a hangos posztot találtam tavaly decemberről.
„Elmúlik, elfelejtődik, mintha ellüktetne mellettem az élet. Ahhoz, hogy az életemben legyek, ahhoz, hogy mindebből a gazdagságból, belső és külső történéssorból, élményrétegekből továbbvigyek, magammal vigyek bármit, hogy elmélyüljek benne, hogy megforgassam, hogy ránézzek innen is, onnan is, hogy lássam, ahhoz arra van szükség, hogy időnként egy kicsit megálljak.”

Mikor adod fel?

2021. január 14.

Egyik válasz a sok közül:
„Amikor a saját fogalmaim szerint mindent megtettem és tudom, hogy nem marad bennem kétely. Egyetlen vezérelvem ebben a témában, hogy soha ne kelljen utólag megkérdeznem magamtól, hogy ,mi lett volna, ha…?’ – Elengedem a témát, ha úgy érzem, már elmentem a falig. De csakis akkor.” (Nagy Kata)
Az én válaszom pedig az a morfondírozás, amit ebben a hangos posztban megosztok.

Mit kezdjek a szorongásommal?

2021. január 12.

Mi a szorongás? Mihez kezdhetünk ezzel a hívatlan vendéggel? – A mai voicepostban a ti válaszaitokból és az enyémekből gyűjtöttem össze egy párat.

Te félsz a COVID fertőzéstől?

2021. január 10.

A legtöbb komment erre a kérdésre érkezett tegnap. Legtöbben nemmel válaszoltak, mások azt írták, hogy nem magukat, hanem a szeretteiket féltik. És többen nem hiszik, hogy a nemek valós nemek. Az is fontos, hogy mit értünk félelmen. Ma se fogok igazságot osztani – milyen alapon tenném, egy vagyok közületek – csak azt osztom meg, ahogy én vagyok a félelemmel. És egy tíz év előtti beszélgetést az oltásokról.

Próbálom, de nem megy

2021. január 8.

A feladás a küzdés feladását jelenti. Beletörődést. Elfogadását annak, ami van, de abbahagyva a sajnálkozást. Kérdés, hogy van-e más megoldás és ha igen, akkor mi az.

Szülővé válás a válás után

2021. január 6.

A válással véget ér egy korszak és kezdetét veszi egy másik. A házasság, a párkapcsolat során is váltunk valakivé, aztán egy idő után egyre kevésbé szerettük azt a valakit, akivé a kapcsolat erőterében formálódtunk. Több-kevesebb idő után úgy döntöttünk, hogy pontot teszünk a közös utazás végére. Csakhogy ha családban éltünk, akkor nemcsak ketten voltunk résztvevői az utazásnak. „Rám is gondoljatok” – utal a gyerekek helyzetére Gyurkó Szilvi fontos könyvének a címe. Elvileg nem a gyerekeinktől válunk, van, aki mégis így érzi. Vagy azt éli meg, hogy leválasztják, elzárják, elválasztják a gyerekeitől. De a szélsőséges esetektől eltekintve is óhatatlanul átalakul a szülő-gyerek kapcsolat.

Ágnest idézem a tegnapi kommentelők közül: „Hát hogyne változna az apa-gyerek kapcsolat is, amikor ebben a minimum 3, de általában több személyes rendszerben mindenkinek mindenkivel átrendeződik a kapcsolata?” (A tegnapi poszt, amire reagált, a többi kommenttel együtt itt olvasható.)

Hogy lehet jól csinálni, hogy a gyerekeink minél kevésbé sérüljenek? Hogy ne váljon a válás az ő elhagyásukká? A tegnapi kommentek is azt mutatják, amit a munkámban tapasztalok: nincsenek receptek. Néhány szempontot mégis elmondok a mai voicepostban. Akik pedig a szeretnének többet tudni a hogyanról, azoknak, ha a facebook poszthoz kapcsolódó kommentben kérik, elküldöm az említett könyv mellékleteként megjelent ajánlásokat, javaslatokat.

Nem válhatunk el

2021. január 4.

„Nem válhatunk el. A gyerekeknek elemi érdeke, hogy együtt maradjunk” – idéztem tegnap sokak mantráját egy rövid posztban. A visszajelzések megleptek. Nem azt tükrözték, amire számítottam. Talán csak az nem kapott kellő hangsúlyt bennük, amit kevesen tudnak: a válással nincs vége: az új kapcsolódást – házastársak helyett szülőtársak – ugyanúgy fel kell építeni, mint a házasságot. Olyan tény ez, amit lehet figyelmen kívül hagyni, de a gyerekeinkkel súlyos árat fizettetünk érte.

Mi a megbocsátás?

2021. január 2.

Mit jelent a megbocsátás? Te képes vagy rá? Hogy kell csinálni? – kérdeztem a tegnapi posztban.

28 hozzászólás érkezett. Ideje, hogy én is hozzáfűzzem a magam hangos kommentjét.

Meddig tart a megvilágosodás

2020. december 31.

Tavaly advent idején készült ez a felvétel. Akkor csak szűk körben osztottam meg. Egyrészt mert nagyon személyes, másrészt a fény miatt, amiben láttat. Ha nem egy tanút idéznék, nem is beszélhetnék róla ilyen hitelesen. Töprengtem egy darabig, hogy megosszam-e itt is. Végül arra jutottam, hogy ha ez a visszaemlékezés egy ilyen év lezárásakor számomra reményt ébresztő ajándék, közöttetek is akadhat, akiben reményt ébreszt.

Egy éve így írtam az egykori (most már húsz évvel ezelőtti) megtapasztalásról:
„Tizenkilenc évvel ezelőtt olyan fennsíkra értem, ahová most el se látok. Talán nem volt ott jó nekem? – De igen. Gyönyörű volt. Akkor talán nem az volt, aminek látszott? – De igen. Nemcsak belülről éreztem annak, mindenki számára tapintható volt az a megfoghatatlan, de a megfoghatónál létezőbb valóság. Hát akkor? – Nem tudom. De elém került az emléke most, amikor a születő Fény napjait éljük. Ha bekopogtatott, hát magamhoz ölelem és megosztom.”

Erős nők csapdája

2020. december 30.

A szeretetvesztéstől való félelemben született erő olykor elveszejtheti azt, amiért építette magát.

Mikor a serpát akasztják

2020. december 29.

Könnyű okosnak lenni a mások dolgában, de mi van, ha te magad vagy abban a gödörben,
amiből a kimászást tanítod a többieknek?

A múlt elmúlt?

2020. december 28.

Mi dolgunk a múlttal, ha most akarunk változni? Miért nem elég megfigyelni, hogy azok, akik ezt jobban csinálják, hogyan viselkednek, hogy reagálnak az egyes helyzetekben, és eltanulni tőlük? Ha nehezen megy, majd segít egy tréner vagy valaki, aki jártas abban, hogy hogy kell megtervezni és begyakorolni a viselkedésváltozást, nem? Minek ezt bonyolítani?

A séta evolúciója

2020. december 27.

A péntek esti rádiós beszélgetés után a szokottnál többen érdeklődnek a sétáról. Az ő kedvükért adom ismét közre ezt az ősszel elkövetett hangjegyzetet. Abból is látszik, hogy nem most készült, hogy a „kávézz velem” opció – már és még – nem választható, de reméljük, hogy a vírus evolúciója nem szorítja tartósan háttérbe a sétáét.

Nem akarok fájni

2020. december 26.

Lemondtak egy sétát ma délután. „Nem akarom most a sebeimet nyalogatni – hangzott a telefonban. – Friss. Fáj. El akarom terelni róla a figyelmemet, nem pedig belemászni még jobban.”

A múltat cipelve

2020. december 25.

Fontos dolog, hogy mit tudunk, de ha az a dolgod, hogy segíts másoknak, akkor fontosabb, hogy mit és hogyan tudsz megosztani abból, amid van. Amit fontosnak tartasz átadni, azt képes vagy-e úgy kódolni, hogy érteni és hasznosítani tudja a másik? Nagyra tartom azokat, akik képesek erre. Ahogy a múlt cipeléséről szóló sorok írója is.

Időtölcsér és szülés

2020. december 24.

Tizennyolc évvel ezelőtt kísértem szülést először. Akkor megsejtettem valamit a betlehemi jászol misztériumából. Aztán szüléskísérőből az újjászületések kísérője lettem. Lélekben azóta is ott vagyok két világ határán, soha nem szűnő hálával és megrendültséggel. A most következő töprengésem néhányak számára már tavaly novemberben hallható volt. Talán nem véletlen, hogy éppen most bukkantam rájuk újra.

Ahogy közeledik a szülés időpontja, megváltozik a belső világ, nemcsak hormonálisan, hanem a tudat erőterében is. Távolabb kerül, ami közel van és közelebb, ami távol. Máshol van a fókusz. Mire elindul a szülés, a múlt beleárad a jelenbe és a pillanat a jövő forrásává válik.

A figyelem előfeszítése

2020. december 23.

Kamaszkoromban figyeltem meg ezt a jelenséget, később adtam neki nevet. Olyasmi, amit mindenki tapasztalt már, de kevesen gondolnak bele, hogy sok esetben segíthet megérteni egyes aránytalannak tűnő reakcióink hevességének az okát.

A hozott minta és a jelen

2020. december 22.

És mi van akkor, ha gyerekkoromban nem éltem át azt a biztonságos kötődést, ami hozott mintaként támogat abban, hogy hasonló kapcsolatokkal vegyem körül magam? Akkor már nekem annyi?

El nem sírt könnyek

2020. december 21.

Ritkán hallható a séta utáni megrendültségem, de ebben a voicepostban szinte kihallatszanak a gondolataim. Az is lehet, hogy eltántorítok valakit a sétától. Nem baj, ha megosztó: megosztom.
A felvétel 2019. október 26-án készült.

Felülírni a forgatókönyvet

2020. december 20.

Voicepost hangaláfestéssel? – Igen. Korábban az Anchor/Spotify közvetítésével követtem el néhány hangjegyzetet. Ha közülük válogatok, erről a zenei háttérről ismerhetitek fel, hogy nem ma készült (de semmit se kopott azóta).
Ezt a mait tavaly decemberben adtam közre először. Akkor még nem sejtettem, hogy egy évvel később csoportot szervezek azok számára, akik szeretnék felülírni a saját forgatókönyvüket.

Felismerni a mintázatot

2020. december 19.

Szerveződik a csoport az együtt olvasásra: január 22-én pénteken este indulunk. Még van hely, ha érdeklődsz a részletekről, jelezd a kommentekben. Ma a minták követéséről és az azoktól való eltérés lehetőségéről olvasok fel egy részletet a kiválasztott könyvből (Lukács Liza: Hogyan szeretsz?).

Üres szék

2020. december 18.

Hogy egy kör vagy önsegítő csoport tagjai, akik ugyanannak a folyamatnak különböző pontjain, de alapvetően hasonló helyzetben vannak, hogyan kapnak erőt abból, hogy nincsenek egyedül, s hogy ők is támaszt nyújthatnak a társaiknak, ezt nem nehéz elképzelni. De milyen gyakorlatokkal segíti őket a VÚ programja? Erről beszélek egy konkrét gyakorlat bemutatásával a mai voicepostban.

Kettesben a halogatással

2020. december 17.

Figyelem: ez nem a szokásos fülbevaló, ez kérem egy meditáció.
Autóvezetés közben nem tanácsos hallgatni, de tömegközlekedésben sem, amikor éppen átszállsz. Témáját saját születésének a körülményei inspirálták: addig tologattam, húztam, halogattam az elkészítését, míg, kipattant a fejemből az isteni szikra: miért ne szólhatna éppen a halogatásról?
És lőn…

A sündisznó-dilemma

2020. december 16.

„Engedd el! Ne foglalkozz vele! Ne gondolj rá! Ne engedd magadhoz közel!” – Ismerős tanácsok ezek? Legtöbbünknek igen. És te is úgy érzed, hogy a hajadra kenheted őket? – Hát ez az.

„Kettős úton halad az emberi élet:
Egyik a gyakorlat, másik az elmélet”

– mondja Arany János a Nagyidai cigányokban, és dr. Lukács Liza a Hogyan szeretsz? című könyvében. Abban a bizonyos könyvben, aminek közös feldolgozásához egy maroknyi csapattal hozzálátunk januárban.

Veszteségfeldolgozás

2020. december 15.

„És ha még benne vagyok? Ha még nem váltunk el, de már zajlik az előkészítése, akkor egy ilyen veszteségfeldolgozó csoport, mint a Válás és újjászületés, mit segíthet nekem? Hogyan gyászolnék valamit, ami még el se veszett?”
Eleinte én is úgy gondoltam, hogy a VÚ csak azoknak segít, akik már túl vannak a váláson. A tapasztalat azonban mást mutat.

Ess kétségbe!

2020. december 14.

Karácsonyi útravaló:
„Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel 3,15–16)

Mi legyen a fájdalommal?

2020. december 13.

Mi legyen a fájdalommal? – teszi fel a kérdést dr. Lukács Liza Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása című könyvében. Abban a könyvben, ami köré a januárban induló első olvasószeminárium szerveződik.

Résztvevők a csoportról

2020. december 12.

Tegnap Válásfeldolgozás címmel beszéltem a válás utáni veszteségfeldolgozásról és a VÚ csoportok online formában történő újraindulásáról. A csoport újrahangszerelésével való foglalatosság közben bukkantam rá erre a kilenc évvel ezelőtti videóra. Akkoriban indult a Válás és újjászületés. Jómagam ekkor még nem trénerként, hanem finanszírozóként kapcsolódtam a projekthez. (Később nem tudtam ellenállni a kísértésnek, előbb trénerré, aztán kiképző trénerré váljak, legvégül aztán örökbefogadtam a VÚ-t.)

A következő hét percben maguk a résztvevők, és a VÚ bölcsőjét ringató trénerek osztják meg az első csoportok egyikén szerzett tapasztalataikat. Amit elmondanak, annak hitelességét azóta 33 csoport vezetése során több mint 200 résztvevővel személyesen éltem át. Kevés nagyobb öröm ért az év végén, mint az a felismerés, hogy a pandémia nem akadályozhat meg abban, hogy jövő év elején újrakezdhessem veletek. Hogy mit? Nézzétek meg!

A következő hét percben maguk a résztvevők, és a VÚ bölcsőjét ringató trénerek osztják meg az első csoportok egyikén szerzett tapasztalataikat. Amit elmondanak, annak hitelességét azóta 33 csoport vezetése során több mint 200 résztvevővel személyesen éltem át. Kevés nagyobb öröm ért az év végén, mint az a felismerés, hogy a pandémia nem akadályozhat meg abban, hogy jövő év elején újrakezdhessem veletek. Hogy mit? Nézzétek meg!

Válásfeldolgozás

2020. december 11.

„Elváltaknak segítek a romok eltakarításában és az újraépítkezésben” – olvasható a borítóképem alatt. Mit jelent ez? Hogyan csinálom? És miért tűntek el közben a csoportok? Nincs-e lehetőség az újraindításukra? Ha van, hogyan? Erről beszélek a mai voicepostban.

Mi a hála?

2020. december 10.

Mi a hála? Ezt a kérdést kaptam. Nincs kész válaszom rá. Az, ami van, itt születik, ebben a hangos gondolkodásban.

Sétáltam velem

2020. december 9.

✍️ ʀᴀ́ᴊᴏ̈ᴛᴛᴇᴍ, ʜᴏɢʏ ᴀ „sᴇ́ᴛᴀ́ʟᴊ ᴠᴇʟᴇᴍ” ɴᴇᴋᴇᴍ ɪs sᴢᴏ́ʟ.

Korábban akkor sétáltam, ha valakit kísértem az útján. Most akkor kísérek valakit, ha csatlakozik hozzám a sétában. Közben összement a város és kiderült, hogy a belső mozi sokkal izgalmasabb, mint a kedvenc rádióműsoraim. És akadnak már, akikkel úgy sétálok közben, hogy térben távol vannak, mégis ott lépkedünk egymás mellett. Ha valami nem kristálytiszta ebből a hevenyészett tasztatúrabillegetésből, próbáld meg fülön át. Mert ez itt egy fülbevaló.

Új csoport születik

2020. december 8.

Az az érzésem, hogy az új év beköszöntével új csoport születik. Hogy te is csatlakozol-e, az lehet még kérdés, de én már eldöntöttem, hogy benne leszek. Hogyne lennék, amikor szembejött velem az inspiráció és beletrafált a kellős közepembe? Hogy milyen inspiráció? Ezt mondom el most hat percben, sőt: ha azt írod utána, hogy jöhet, el is küldöm, amit a végén ígérek.

Békesség ünnepén

2020. december 7.

Hangoló címmel jelentkeztem be tegnap este. Ma, Mikulás és Luca között a legtöbben már valami másra hangolódnak: közeledik a téli napforduló, a leghosszabb éjszaka, amit a Fény születése, a nappalok növekedése követ, a karácsony, ami sokaknak a békességnek, szeretetnek, az újjászületésnek, Krisztus születésének az ünnepe. Sokaknak pedig mindennek a hiánya, a fájdalmas magány. „Eddig vártam az ünnepeket, most rettegek tőlük. Szeretném, ha nem is lennének!” – Hányszor hallottam a válási veszteség feldolgozása során ehhez hasonló mondatokat! Hetedik éve már, hogy december közepétől azokkal sétálok, akik számára fénytelen a karácsony. Őket szólítja meg az örökké élő Ady Endre – ma este az én hangomon.

Hangoló

2020. december 6.

Két hónapja is van, hogy alig jártam a Facebook oldalamon. Vártam, hogy összegyűljön bennem valami, amiről nem tudtam, hogy mi, csak azt éreztem, hogy időre van még szüksége. Nem gondoltam, hogy a Mikulással érkezik, még kevésbé, hogy fülbevaló lesz, azt pedig a legkevésbé, hogy ettől kezdve fél lábbal a Facebookon, fél lábbal a YouTube-on sétálok. Így történt, hogy ma este elindultam egy új csatornával. Voicepost a neve.